Kucsera-Tápai Szabina Minden téren belehúz

Tápai Szabina

Interjúk

Kucsera-Tápai Szabina: Minden téren belehúz

2015-12-23


Ha valaki, Kucsera-Tápai Szabina biztosan megfelel a 21. századi nőkkel szemben támasztott követelményeknek. A 29 éves sportoló sikeres a munkájában: kézilabdázóként ünnepelt kiemelkedő sikert - 2005-ben EHF-kupát nyert székesfehérvári csapatával -, az elmúlt hónapokban pedig üzletasszonyként debütált eredményesen. Legfontosabb azonban számára a család, amelyet példás anyukaként tart össze. És mindemellett - miként a fotók is bizonyítják - kifogástalan formában van.


- Hogy bírja a feszített tempót?
- Ha egy nap negyvennyolc órából állna, talán jutna időm mindenre, amit aznap szeretnék megvalósítani... Az időbeosztásra nagyon oda kell figyelnem, minden nap végén átgondolom a másnapi teendőimet, és a telefonom naptáralkalmazása is sokat segít. Próbálom nem túlvállalni magam, egyrészt azért, mert szeretem rendesen elvégezni amibe belefogok, másrészt igyekszem pontos lenni, és mindenhová idejében odaérni.

 

- Családanya, kézilabdázó, üzletasszony. Lehetetlen, hogy olykor valamelyik szerep, feladat ne szoruljon háttérbe. Mi alapján súlyoz?
- A gyerek az első - ez a legfőbb alapelv. Az, hogy családanya vagyok, mindent felülír. Ha a kisfiammal történik valami, semmi más nem létezik számomra. Amikor edzés vagy meccs van, arra igyekszem maximálisan koncentrálni. Imádom a kézilabdát, nem véletlenül tértem vissza, fél gőzzel nem is tudnám művelni. Az pedig, hogy az üzlet sem szenved hiányt, nagyban köszönhető a férjemnek. Bármit nyugodtan rábízhatok.

 

- Aligha így tervezték, de tény, a férjének mostanság bőven van szabad ideje...
- És ezt az időt arra fordítja, hogy nekem segítsen. Az üzlet mellett otthon is sokat vállal; ha kell, viszi a háztartást. Azokat a házimunkákat, amelyek egy férfitól elvárhatók, zokszó nélkül megcsinálja. Jelenleg ugyan keresi az útját, a helyét a civil életben, de biztos vagyok benne, hogy meg is találja.

 

- Egy pillanatra sem árnyékolta be "édes életüket", hogy férjét nyáron kokainfogyasztáson kapták?
- Nem. Érdekes a környezetünkben sokan féltettek bennünket és a kapcsolatunkat, de bennem föl sem vetődött, hogy emiatt végzetes lépésre szánjam el magam. Nem kerültünk válságba, a családunk nagyon összetartó - hiszem, hogy együtt minden problémát meg tudunk oldani.

 

- Azt azért elárulja, mi volt az első reakciója, amikor megtudta, mi történt?
- Telefonon értesültem róla, és nem tagadom: elsőre kijött belőlem a sárkány. De én ebben a beszélgetésben kiadtam a dühömet, utána már higgadtan meg tudtuk beszélni, hogy mi történt. Én azért mentem Gáborhoz feleségül, mert nagyon jó ember. Mindig mellette fogok állni.

 

- Önt nem bántották a férje ügye miatt?
- Kaptam egy-két rosszalló megjegyzést, és az egyik mérkőzésen trágár bekiabálással is megtaláltak, de nem foglalkoztam vele.

 

- Annak idején, tinédzserként könnyedén vette, hogy hamar bedobták a mély vízbe?
- Egy éve voltam Székesfehérváron, amikor Deli Rita megsérült, és nekem kellett beugranom a helyére. Azt, hogy jól ment a játék és gyorsan jöttek a sikerek, a lelki alkatomnak köszönhettem. Nem izgulom túl a dolgokat, az életem minden területére igaz, hogy viszonylag könnyedén veszem az akadályokat. Jó versenyzőtípus vagyok és voltam fiatalon is, képes voltam teher alatt teljesíteni.

 

- Az utánpótlás-korosztályban elért sikerek után miért tört meg ígéretesen induló karrierje? Miért nem lett soha felnőttválogatott?
- Úgy vélem, volt olyan időszaka az életemnek, amelyben megérdemeltem volna, hogy válogatott legyek. Abban, hogy nem így alakult, szerepe volt annak is, hogy a média korán felkapott. Az ismertség miatt lett néhány irigyem, és voltak edzők, akik a szerepléseim alapján ítéltek meg. Ez a fajta előítélet közrejátszott abban, hogy hogy nem lettem felnőttválogatott. Igaz, az sem segített, hogy két évre idegenlégiósnak álltam, így eltűntem szem elől. De lezártam magamban ezt a korszakot, és levontam belőle a következtetéseket. Visszafelé egyébként sem szoktam nézni, mert az sehova sem vezet, előre legalábbis biztosan nem visz.

 

- Mai fejjel azért másképp döntene?
- Nem. Ha újrakezdhetném, sem változtatnék semmin. A Dániában és Franciaországban töltött évek alatt a játék mellett az életről is sokat tanultam. Ez az időszak alapvetően megváltoztatta az élethez való hozzáállásomat. Dániában alig van profi játékos, a kézilabdázók tanulnak, dolgoznak a sport mellett. Akkoriban értettem meg, hogy a sportolással eltöltött évek száma véges. A sport szép és jó, burokban él általa az ember, ismertségének köszönhetően sok mindent meg tud oldani, ráadásul kereseti lehetőségnek sem rossz - de egyszer véget ér. Láttam számos neves játékost, aki egyrészt nem tudta idejében abbahagyni, másrészt miután véget ért a karrierje, nem tudta, mit kezdjen magával, nem volt hová kilépnie. Én nem akarok ebbe a hibába esni. Ezért is nyitottam másfelé, és keresem azokat az utakat, amelyek átvezetnek a civil életbe.

 

- Fitneszstúdiója bizonyára része ennek a civil útkeresésnek. Elégedett friss vállalkozása első félévével?
- Elégedett vagyok, mert amit kigondoltunk és megvalósítottunk, tetszik a vendégeinknek. Már kialakult egy állandó vendégkörünk, és bár van még kapacitásunk, nem panaszkodhatom.

 

- Mi a feladata üzletasszonyként?
- A szakmai munka teljes egészében a testvérem, Andi kezében van, ő ezt tanulta, profi benne, én abba nem szeretnék beleszólni. Mi a férjemmel a hátteret, a napi működéshez szükséges dolgokat biztosítjuk.

 

- Azt előre eltervezte, hogy anyukaként a kézilabdapályára is visszatér?
- Amikor terhes voltam, eleinte nehéz volt tudatosítani magamban, hogy a folytatásban már nem a megszokott kerékvágásban zajlanak majd a mindennapjaim. Ezzel együtt könnyen vettem az anyasággal járó kihívásokat, hamar kialakult az életem új rendje. Eleinte nem foglalkoztatott a visszatérés gondolata, szerettem volna a kisfiammal minél több időt tölteni, és kiélvezni minden együtt töltött pillanatot. Bence másfél éves koráig szinte napi huszonnégy órában együtt voltunk. Először csak mozogni jártam le a Vasas-hoz, de miután gyorsan visszanyertem a korábbi fizikumomat, úgy gondoltam, érdemes lenne újra megpróbálnom az első osztályban - így kerültem ismét Fehérvárra.

 

- Meddig tudja, akarja fenntartani a hármas szereposztást?
- Addig tervezek a kézilabdával, ameddig képes vagyok az első osztályhoz méltó szinten teljesíteni. És addig, amíg érzem magamban a kellő tüzet, szeretetet és alázatot a kézilabda iránt.

 

"VÁLOGATOTT" SZEREPLÉSEK
A kézilabdázó "szabad idejében" sem unatkozik: táplálékkiegészítő és sportmárka reklámarca, rendszeresen jár fotózásokra, egy hete pedig családjával a SuperTv2 realityjében is szerepel. "Az Édes Életbe már korábban is hívtak bennünket, ezúttal úgy döntöttünk, beengedjük a kamerákat az életünkbe. A forgatás izgalmas kihívás, eddig azt kaptam tőle, amit vártam. Egyébként nem élek mindenáron a szereplési lehetőségekkel. Az ajánlatokat meghallgatom, de azt, amivel nem tudok azonosulni, amiben nem vagyok hiteles, nem vállalom el."

 

VÉDŐSZÁRNYAK
Januárban már tizenegy éve lesz, hogy a magyar kézilabda elveszítette értékes kincsét, Kulcsár Anitát. A klasszis tragikus halálakor néhány hónapja már Dunaújvárosban játszott, de előtte csapattársként segítette Szabinát. "Szinte gyerekfejjel érkeztem Fehérvárra, ahol Kulcsi a szárnyai alá vett - rengeteget segített nekem a rutinjával. Mentálisan sokat kaptam tőle, nem engedte, hogy bármit is feladjak. Emlékszem a közös erdei futásainkra. Egyikünk sem számított jó futónak, de soha nem hagyott egyedül lemaradni, mindig húzott magával. Még most is nagyon nehéz erről beszélnem..."
 

BENCE AZÉRT HASONLÍT SZABINÁRA IS
"A kisbabakori fotómat látva nem nehéz elképzelni, miért adta nekem nagymamám a Süni becenevet...Bár a képen békésen szundikálok, a szüleim elmondása alapján a húgom volt a jobb, nyugodtabb baba, én pörgősebb voltam, és állítólag az akaratomat is már korán kinyilvánítottam. A fiam megszólalásig hasonlít az édesapjára, de amikor megtaláltuk ezt a fotót, rácsodálkoztunk, hogy Bence éppen úgy nézett ki babakorában, mint én. Ezek szerint kicsit rám is hasonlít."

 

A FÉRJNÉL VAN A TÁVKAPCSOLÓ
A 29 éves kézilabdázó életébe - a kikapcsolódásban is - nagy változást hozott kisfia két évvel ezelőtti születése. A fiatal anyuka életéből egy időre teljesen eltűnt a televízió.
"Amióta Bence megszületett, alig megy otthon a tévé. Igaz, most, hogy a férjemnek több a szabad ideje, ő azért be-bekapcsolja. Arra tudatosan figyeltünk, hogy amíg a fiunk kicsi volt - úgy másfél éves koráig - ne lásson működő televíziót, nem szerettük volna úgy kezdeni a gyereknevelést, hogy Beni órákon át egy képernyőt bámuljon. A saját hálónkban sincs tévé, a nyugodt pihenés hívei vagyunk."


Szabina mostanra annyit engedett elveiből, hogy gyermeke esténként tableten megnézhet egy-egy mesefilmet, miközben a szülőknek is jut ideje egy-egy sorozat aktuális epizódjára. "Az élet egyéb területén elég nagyszájú és akaratos vagyok, de a tévéműsor kiválasztásában szinte mindig engedek a férjemnek. Ő az akciódúsabb filmeket szereti, amit pedig én választanék, azt Gábor limonádénak hívja. Mindenesetre a modern bűnügyi sorozatokban általában kiegyezünk, a Dr. Csontot és a Mentalistát kedveljük leginkább."

Sportos família lévén, a Kucsera-Tápai család tagjai sportközvetítéseket is szívesen néznek. "Televízióban főleg a jégkorongot és a kézilabdát követem figyelemmel. Saját sportágamból a férfiak mérkőzéseit, leginkább a Bajnokok Ligája-meccseket nézem, ha időm engedi. A női világbajnokság küzdelmeibe is bele-belenéztem, de egy meccset sem láttam végig - nekem ma már az a legfontosabb, hogy ha otthon van a család, a kisfiammal foglalatoskodva hasznosan töltsük el az időt."


ALÁÍRÁS SORBAN ÁLLÁS NÉLKÜL IS
"Első sportélményeim a kézilabdához kötődnek. Szülővárosom, Kiskunhalas csapatában kezdtem el játszani. Tizenegy-tizenkét évesen a lelátóról megbűvölve néztem Kökény Beatrix, Németh Helga és Kulcsár Anita játékát, majd meccs után lelkesen gyűjtögettem az autogramokat. Óriási dolog volt, amikor Pásztor Zsófi elintézte, hogy ne kelljen sorban állnom a Fradi öltözője előtt, beengedtek, és ott kaphattam aláírást Pádár Ilditől. Örök emlék, amikor tinédzserként Székesfehérvárra kerültem, és körülöttem csupa olyan játékost láttam, akire felnéztem. Valamennyi alkalmat, amikor együtt edzhettem velük, hatalmas megtiszteltetésként éltem meg. Ehhez a korszakhoz kötődik egy másik maradandó élményem, a kétezres sydneyi olimpiai döntő. A dánok ellen elvesztett finálét én is hatalmas kudarcként éltem meg, mára azonban átértékelődtek bennem a történtek. Sajnálom, hogy hazánkban csak az olimpiai bajnoki címnek van igazán értéke."

 

MOTIVÁCIÓS BESZÉD AZ ÖLTÖZŐBEN
"Szinte hagyománnyá vált nálam, hogy a karácsony vagy a szilveszter táján moziba kerülő filmeket megnézem. Most is így készülök, már figyelem a beharangozókat. Legjobban annak örülök, ha ezek a filmek vígjátékok vagy romantikusak; akár csöpögősek is lehetnek. Vannak viszont örök kedvenceim, ilyen a Minden héten háború. Tíznél is többször láttam ezt az amerikai drámát, a főszereplő Al Pacino hihetetlenül jó benne. Azt a jelenetet, amelyben az edző az öltözőben beszél, fiatalabb koromban a mérkőzések előtt rendszeresen megnéztem, motiválóan hatott rám. A sporttémájú filmeket egyébként is kedvelem."

 

Forrás: Nemzeti Sport / Sportkrém


vissza az interjúkhoz